Ma 2024. április 19. péntek, Emma napja van.


A program keretében több civilszervezettel sikerült felvenni a kapcsolatot, különböző érdekcsoportokkal társadalmi párbeszédet kezdeményezni, az állampolgárok érdekvédelmi tevékenysége és a civil részvétel szélesítésének érdekében.

Települési és térségi szinten a közös érdekérvényesítés, a civilkontroll megszervezése, és a helyi nyilvánosság szélesítésének tekintetében sikerült kezdeti eredményeket elérni. Mind társadalmi, állampolgári, mind szervezeti szinten sikerült felkelteni az érdeklődést a program iránt, megteremtve az együttműködés alapjait. A visszajelzések és megkeresések alapján ez igazolva látszik.
A plakátokon, szórólapokon, újságokban, televízióban megjelenő "hős" hatást gyakorolt az emberek gondolkodására segítve ezzel közös céljaink elérését, társadalmi támogatottságát.
A szórólapok és plakátok kihelyezésében 5-10 önkéntes segített.