Ma 2024. március 29. péntek, Auguszta napja van.

2018.06.30. Nyírtelek,  Petőfi utcai Sportpályán a negyedik C kategóriás Fogathajtó Verseny. Szekeres József Nyírtelek város polgármestere és Szlovenszki Lászlóné versenyigazgató közösen nyitották meg a rendezvényt. Míg a póni, egyes- kettes fogatok és D kategória versenyzett, kicsik és nagyok kipróbálhatták a népi játszóudvar játékait. Volt vidámpark óriáscsúszdával, népi íjászok tartottak bemutatót és avatták be a lelkes nézőket az íjászat rejtelmeibe. Egyesületünk kézműves sátort is biztosított, ahol nem csak apróságokat készíthettek az érdeklődők, hanem tetoválást, arcfestést is kaphattak a gyerkőcök. Egész nap vásárolhattak a nézők tombolát melynek értékes nyereményei délután találtak gazdára. A fődíj 3 napos, 2 éjszakás wellness hétvége volt a négycsillagos hajdúszoboszlói Hotel Aurum szállodában félpanziós ellátással. 

2018.06.22.-29. Tarzíciusz Varga Vitéz, kárpátaljai ferences szerzetes, ikon festő segítségével bepillantást lehetett nyerni és megismerni az ikonok eredetét és az ikonfestészet rejtelmeit. „Sokkal különlegesebb dolog ikont festeni, mint másfajta képeket. Az ikonok emberábrázolása nem is emberi. Ezek a képek nemcsak szépek, de jó érzés is rajtuk dolgozni. Persze az ikonfestésnek sok állomása van, nagyon bele lehet feledkezni.” Az ikon – görög eredetű eikon szóból ered, jelentése „kép” vagy „képmás” – fatáblára festett, arany vagy fémlemez háttérrel, olykor drágakövekkel díszített szentkép, kegykép, jellemzően a görög katolikus és a pravoszláv vallás attribútumai közé tartozik. Elkészítése nem kevés tudást, tehetséget igényel, s a készítők száma se túl magas. Az ikonok elkészítését szentelés követte. Megszenteltetik ez az ikon a Szent Lélek kegyelme és a szentelt vízzel való meghintés által az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek nevében. Ámen.

2018. június 16-án megrendezésre került Nyíregyháza – Nyírszőlős egyesülésének 45. évfordulója alkalmából egy egész napos kulturális, gasztronómiai, szórakoztató és sportprogram, a II. Fakanál Fesztivál, melyre meghívást kapott a Segítőkéz 2003. Szociális Egyesület. A nap folyamán többek között fellépett Delhusa Gjon és Gájer Bálint. Egész nap az Egyesületünk támogatásával ingyenes csillámtetoválás és lufifújás volt szervezve. A program kavalkádot este tűzijáték zárta.

 

2018.06. 10. A Kerekerdő Turisztikai Központban, családi nappal egybekötött gyermeknapon a Segítő Kéz 2003 Szociális Egyesület meglepetést szervezett a jelenlévő fogyatékos és ép gyermekeket nevelő családoknak a Gombóc együttes fellépésével. A varázslatos helyszínen a gyermekdalokkal és közös tánccal felhőtlen hangulatot teremtettek, mindenki jól érezte magát. Az ép és fogyatékkal élő gyermekek együtt ünnepelték a gyermeknapot, a szülők által felajánlott süteményeket és innivalókat fogyaszthatták, csillámtetoválásokat kérhettek, lufi hajtogatás színezte a programot, majd ezt követően ajándékokat is kaptak a gyerekek. A családok közös ebéden vehettek részt a Turisztikai Központ éttermében, délután lehetősége volt a szülőknek kötetlen beszélgetésre, miközben a gyerekek játszottak. 

 

A Segítőkéz 2003 Szociális Egyesület és a Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat 2018. június 2-án gyermeknapi rendezvénnyel kedveskedett a fenntartásában lévő gyermekvédelmi központok lakóinak. Helyszínül a hajdúdorogi székesegyház területe szolgált, kiegészülve a parókia és az általános iskola udvarával, ahol kényelmesen elfért a csaknem 1000 fős vendégsereg. Igyekeztünk színes programokkal várni az ide érkező vendégeket, azért, hogy élményekkel gazdagon térhessenek haza a nap végén. A gyerekeket és az őket nevelőket egyaránt megmozgatta a Szabolcs Néptáncegyüttes táncháza és maradandó élményt nyújtott az előtte látható fergeteges előadás.  A napot koncertjével és fellépésével színesítette még Karina, illetve a Vidám manók műsora.

 

2018. 05.31. – 2018. 06.02 Ezen a túrán 30 gyermek vett részt, egy nagy busszal indultak útnak. A kenuzás és a kerékpározás mellett ismeretterjesztő előadásokat hallgattak végig a gyerekek. Az út során sokszor megálltak fürdeni is, hogy kicsit lehűsítsék magukat. Az egyik napon egy 30km - es bicikli túrára indultak a gyerekek, melyet igazán élveztek. Időközben megálltak fagyizni, ebédelni is. A Túristvándi Vízimalom volt az úti céljuk, ahol sok - sok érdekességet megtudtak a gyermekek. A kopjafa készítésénél is jelen voltak, és lehetőséget kaptak arra is, hogy kipróbálják a faragást. Mindenki nagyon élvezte ezt a körutat, élményekkel és természetesen kimerülten tért mindenki haza az otthonába. 

2018. 05.31. – 2018. 06.02 Ezen a túrán 30 gyermek vett részt, egy nagy busszal indultak útnak. A kenuzás és a kerékpározás mellett ismeretterjesztő előadásokat hallgattak végig a gyerekek. Az út során sokszor megálltak fürdeni is, hogy kicsit lehűsítsék magukat. Az egyik napon egy 30km - es bicikli túrára indultak a gyerekek, melyet igazán élveztek. Időközben megálltak fagyizni, ebédelni is. A Túristvándi Vízimalom volt az úti céljuk, ahol sok - sok érdekességet megtudtak a gyermekek. A kopjafa készítésénél is jelen voltak, és lehetőséget kaptak arra is, hogy kipróbálják a faragást. Mindenki nagyon élvezte ezt a körutat, élményekkel és természetesen kimerülten tért mindenki haza az otthonába. 

2018.05.25. Az egyesület megszervezte a gyermeknapi rendezvényt, a Szent Anna Katolikus Általános Iskolában Nyírteleken. Bár az eső megtréfált minket - mégis sikeres lett a gyermeknapi rendezvény. Két épületben az alsó-és felső tagozatosok számára szerveztünk izgalmas/szórakoztató programokat: ugrálóvár, Vidám Manó koncert, legós kirakó, népi játszóudvar, kerékpáros ügyességi verseny, sagway bemutató és kipróbálási lehetőség valamint a nagy sikerű vízi foci nyújtott élményt május 25-én délután az iskolás gyerekek számára. Az iskola minden tanulója müzli szeletet és almalevet kapott ajándéka. Nagyszerű napot töltöttek el együtt a gyerekek.