Ma 2024. március 29. péntek, Auguszta napja van.

2017. január 23-án kerekasztal megbeszélést tartott az egyesület az Emberkereskedelem elleni küzdelem kampány keretében a Szent Atanáz Görög Katolikus Hittudományi Főiskola konferencia termében. Az érintett témák az emberkereskedelem, áldozatsegítés és áldozatvédelem, együttműködés a társadalommal és nemzetközi kapcsolatok civil szervezetekkel. Bemutatásra került a prevenciós kampányunk, a Shelter házak itthon és az EU-ban, illetve az egyesületünk könyvébe is betekinthettek a résztvevők. A találkozón Szocska Ábel apostoli kormányzó köszöntötte a résztvevőket, majd Glückmann Pál az egyesületünk elnöke mutatta be a munkánkat röviden. A Belügyminisztériumból Tési Áron szakreferens is részt vett a beszélgetésen, aki tájékoztatót tartott az emberkereskedelemről, és az ellen folyó harcról. Az egyesület szakmai vezetője Szlovenszki Lászlóné a prevenciós munkánk részleteiről számolt be, ami többek között magában foglalja a hollandiai látogatásunkat, a kiadványainkat, a büntetés-végrehajtási intézményekben folyó munkánkat, együttműködéseinket a Belügyminisztériummal és egyéb magyar illetve külföldi szervezetekkel. Eegyesületünk tervei között szerepel egy Shelter ház létrehozása Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében amihez, elengedhetetlenek azok az együttműködések amiket erősítenek az ilyen és ehhez hasonló találkozók.