Ma 2024. április 18. csütörtök, Andrea és Ilma napja van.

Az Emberi Erőforrás és Támogatáskezelő és az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet által meghirdetett, a "Hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű, az otthont nyújtó ellátásban, továbbá utógondozói ellátásban részesülő fiatalok intézményi és integráló környezetben megvalósuló tehetségsegítő szolgáltatásokhoz való hozzáférésének, valamint ezen fiatalokkal foglalkozó szakemberek képzésének támogatása" című, NTP-HTP-14-0004 kódszámú pályázati program keretében célcsoportunkkal látogatást tettünk a Jósa András Múzeumban, melynek célja a Kállay Gyűjtemény megtekintése volt. A kiállítási anyag főleg csupa ritka tárgyat tartalmaz, kitüntetéseket, rangjelző insigniákat, személyes tárgyakat, rengeteg fotót, könyveket. Látogatásunk során megtekintettük a könyvtárat is. A nap további részében ellátogattunk a Sóstói Múzeumfaluba. Múzeumi sétánkat szakavatott tárlatvezető segítette, aki a paraszti kultúráról, népi építészetről és a múzeum kialakításával kapcsolatos kulisszatitkokról mesélt. A tárlatvezetést tematikus programok követték, mint a kerámiafestés, ahol a fiatalok megismerkedhettek a megyénkben használt népi motívumokkal, majd saját kezűleg tányérokat festhettek, valamint kedvelt tevékenység volt a mézeskalács sütés kemencében.