Ma 2024. április 20. szombat, Tivadar napja van.

2015. április 1. A Színi Károly Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola Nyírpazony, részt vesz a KLIK által megpályázott TÁMOP 3.1.4.B-13/1-2013-0001 számú „Köznevelés az iskolában” projekt, Partnerség és hálózatosodás modul megvalósításában. A rendezvény az „off-line nap” címet kapta. Ezen belül két témacsoportot választottak ki: családok összetartása, és a túlzott on-line jelenlét. Az előbbiben segítették a szülők és gyermekeik közös tevékenységét azzal, hogy programot szerveztek számukra a Húsvéti ünnepeket megelőző időszakra Nyuszifutás címmel, ahol tojáskeresés, kézműves foglalkozás, versenyfutás élő nyusziért volt a program. Az utóbbinak a célja, hogy felhívni a tanulók figyelmét a veszélyekre Pódium beszélgetés keretében, ahol szakemberek, gyermek klinikai szakpszichológus, gyerekorvos, drogprevenciós munkatárs, mediátor segítségével világítottak rá az internet túlzott, és nem körültekintő használatának hátrányaira. Testi, lelki eredetű problémákra, függőségekre, és nem utolsó sorban az emberkereskedelemre (Human trafficking). A rövid idő alatt is sikerült a prevenciós előadás keretében rávilágítani arra, hogy milyen veszélyek érhetik az ő korosztályukat. Rövid rádió, TV spot került bejátszásra, és prevenciós szórólap segítségével a figyelemfelkeltés. Interaktív beszélgetésre is volt lehetőségük a gyermekeknek a szakemberekkel. Az Intézményben az 5,6,7,8. osztályos tanuló gyermekek, egy 10 kérdésből álló teszt-kérdőívet töltöttek ki az előadás előtti héten, melyet kiértékelés után az előadás napján a szakemberek értékeltek. A statisztika letöltése innen: Statisztikák